Kettő. A befektetők

- Ó, én harmatos zergemadaram, hát nem csodálatos ez a reggel? – köszöntött elbűvölő mosollyal Bruno Escobar, a dobermann keverék, rám pillantva a reggeli Los Angeles Times és az aranykeretes szemüvege felett, ahogy 8 óra körül kicsoszogtam a fűtetlen, enyhén ecetszagú konyhánkba. Kortyolt egyet a kávéjából, s mikor leültem a gondosan kikészített bögre mate tea, pirítós és lágytojás mellé, áthajolt az asztal felett, aztán gyengéden és szinte szemérmesen arcon nyalt, és bugaci zenélő verébmustárnak nevezett, amit általában csak akkor tesz, ha különösen necces tárgyalás elé néz, és nem biztos benne, hogy megússza élve.

- Különös dolgot álmodtam – folytatta -, kínai befektetési tanácsadó voltam, és valami zűrös rögtönítélő bíróság előtt bizonygattam, hogy sosem üzleteltem saját magammal. Pedig mennyivel könnyebb volna a kínaiakkal üzletelnem, mint ezekkel az amcsikkal. Zöldkártyát kérnek, adóigazolást, erkölcsi bizonyítványt meg oltási könyvet, és fel vannak háborodva, ha rákérdezek, hogy akkor most tárgyalunk, vagy cseszegetjük egymást.

- Valentino úrfi tegnap az ültetvényre látogatott – mondtam sötéten. - Tartok tőle, hogy összejátszik a  kartellel. - Felsóhajtottam. - Emlékszel rá, múlt szerdán, amikor házkutatás volt nálunk, és nem találtak semmit, azt mondták a NAV-osok, hogy most már biztosan elítélnek, mert nagyon rafináltan dolgozunk... Előbb-utóbb rájönnek, hogy nincs törzskönyved, az én nagyapám meg tagja volt a szociáldemokrata pártnak. Ha összeírás lesz, nagyon megütjük a bokánkat. 20 pesoért is lesittelnek.

- Ne aggódj miatta – nézett a szemembe komolyan. - Ugye emlékszel még a kifutófiúra, akit a recepció alá temettünk el datolyásládában?

Nem válaszoltam, de érezhette, hogy szíven ütött a téma, mert leszedett egy pár szöszt az öltönyéről, aztán az arca felvette azt az ártatlan és esdeklő kifejezést, amit akkor használ, ha kunyerál az asztalnál.

- Azt hiszem, szőrt hagytam a kanapén – jegyezte meg bűntudatosan. - Ígérem, letakarítom, ha hazajöttem. A 6 órás sétára itt leszek. Most rohanok, várnak a kínaiak. Műanyag vizilovakban fogjuk átcsempészni az anyagot a határon. Onnan meg már elmegy gyalog. Hát nem zseniális? - Az ajtóból még visszafordult. - A felöltőm a tisztítóban van, elküldtem érte Patrokloszt. Remélem, nem akarja felpróbálni, mint a múltkor.

- Hát ezt én is szívből remélem – morogtam magam elé, amikor Bruno elviharzott.

Pár perccel később a takarítónő nyitott rám, meglóbálta a felmosóvödröt, aztán a válla fölött odaszólt:

- Ennek az egésznek semmi értelme nincsen. Adjon az úrra egy kötött sapkát, ha hazajön.