2017. március 2., csütörtök

Tizenegy: Elvtársak, ennél keményebb ez már nem lesz


- Az istenek megfosztatnak a hatalmuktól, és mennek vissza a szőnyeggyárba! - üvöltötte Bruno Escobar a telefonba kora hajnalban, amikor én még szendergéstől elnehezült szemmel keresgéltem a sípcsontommal a bútorok szélét. - Mégis, mi a francot csináljak ananászkonzervből, rántott csirkét?!
 Hét nappal azután, hogy viszahozták a polipok, Bruno lerázta magáról a közjáték utolsó mentális maradékait, és újra önmaga lett; ezt bizonyítandó, magára öltötte az Armanit, tíz percig igazgatta a tükör előtt a nyakkendőt és a mandzsettagombot, majd tönkretett és összenyálazott egy kanapét, és hívogatni kezdte a nemzetközi összekötőket. Fél óra sem telt bele, és már vicsorgó pofával üvöltött, hogy az agárkutyulék egy tetves kéthetes wellness-fittnessre sem teheti ki a lábát a piacról, máris kinő a földből néhány hájas arcú senkiházi fotelnigger tacskóoligarcha, és kitalálja, hogy ő bizony sápot szed, osztalékot szelidít meg az anyám tyúkját is leadminisztrálja gebinbe, de ezek a tajparaszt azeri gekkóivadékok a kartelben baromira meg fogják bánni, amikor elkezdenek nyom nélkül eltűnni a szeretteik, meg a fürdőből a folyékony szappan, és mindegyiknek bele lesz Damoklész kardjaként nyomva a pofájába, hogy Bruno Escobar üzletében nincs tízszázalékra nyomuló, töpörtyűszagú arcoskodás, meg atyámuramozós diszkrét szalonboríték, itt meritokratikus hierarchia van, sztahanovista szolidaritás, mérnöki pontossággal összerakott cégháló és úgy általában kuss.
 - Nem bírok ezekkel a sertéstelepi balfaszokkal! - fakadt ki végül, miután a füleit tépve toporgott pár percig az idegtől. Pár pillanatig tanácstalanul pislogott, majd rutinból adományozott 200 ezer dollárt egy szomáliai fikuszrezervátumnak. - Vissza kell hoznunk az operatív törzsbe Miguelt. Kordában tartotta nekem az egész telirakott Középnyugatot. Két hétig nem nézünk oda, és máris Marxot raknak a barbecue alá égni, tele van grillcsirkés bódékkal egész Texas, és kiszámlázzák az elfogyasztott retro burgert a kábszeres munkacsoportnak ahelyett, hogy az ingyen kóla mellé még hat kiló Milkát is kapnának a zsernyákok protokoll szerint, amiért nem izélgetik az üzletet.
Miguelt azóta hazaengedték a szanatóriumból, de sem telefonon, sem postagalambbal nem tudtuk elérni. Egy szanatóriumi testőr fű alatt súgta oda némi nyomásra, hogy a tengeri csillag már a kiengedése előtti napokban is furcsán viselkedett, az ambulanciáról egy lepukkant útszéli motelbe ment, azóta pedig állítólag senkivel nem kommunikál, napokra bezárkózik a fürdőszobába, és a helyi könyvtárból kiszignáltatta az Ipari Ragasztóanyagok című folyóirat összes számát 1966-ig visszamenőleg. Padlógázzal mentünk át a sivatagon a Penészes Kaktusz névre hallgató motelig, alig bírta az iramot a nyomunkban a két rolleros smasszer meg a citromsárga lajtoskocsi. Mielőtt kiszállt volna a kocsiból, Bruno a homlokára kent egy kis cipőpasztát; általában ezzel jelezte, ha szigorúan baráti beszélgetésre készült, és a túsztárgyalás, a spontán kivégzés vagy az ipari kémkedés módszereinek alkalmazása szinte kizártnak volt tekinthető. Ez elnyomja a parfüm- és karamellszagot, mondta mindig.
Miguelt egy félhomályos, nyirkos szobácskában találtuk, állig fürdőköpenybe burkolózva, amint épp fugát hegesztett. Bruno, hogy a lehető legtapintatosabban hívja fel a figyelmet jelenlétünkre, előrántotta a mellényzsebéből a hatezer dolláros teatálcát az eredeti kínai kellékekkel, fürge és pontos mozdulattal szórt némi oolongot a kannába, majd bekapcsolta a vízforralót.
Miguel levette a hegesztőpajzsot, letörölte nemlétező homlokáról az izzadtságot, majd felsóhajtott:
- Elvtársak, ennél keményebb ez már nem lesz. Penészedik a fal a konzervgyári depóban, ma reggel néztem meg. Szánalmas, persze, de hát mi mást tehet a kizsigerelt természet az iparosítás ellen?
Hosszan és szótlanul teáztunk, az előírt szertartás szerint. Odakint lágyan csilingelt a lajtoskocsi, és az ablak félig lehúzott redőnyei mögül láttuk, hogy a smasszerek bézbóloznak a hervatag kaktuszok között. Gyönyörű, idilli nap volt, kevés háttérsugárzással.
- Miguel, vissza kell jönnöd a szervezetbe – nyögte ki Bruno végül. - Vízalatti koordinátor nélkül nem megyek semmire, és senki sem pótolhatja a negyed évszázados tapasztalatodat. Rettenetesen sajnálom, amin át kellett menned miattam a Keverékellenes Ligával meg a demoralizálóval, de hát éppen az ilyen nyálkás szörnyetegek elleni harcban van szükségem a támogatásodra, pajtás.
Miguel szomorúan ingatta volna a fejét, ha lett volna feje.
- Őszinte leszek, Bruno, tudom, hogy utálod a cukormázas mellébeszélést. Belefáradtam a harcba és megkeseredtem. Nem tudom tovább csinálni, legfeljebb tanácsokat adhatok a partvonalról, ha ugyan szükségét érzed. A kartel azt tartja rólad, hogy egy karót nyelt, felkapaszkodott hülyegyerek vagy, aki ugyan tökig Rolexben jár és a zsebében van a fél terrorelhárítás, de négylábast ugrik és visszahozza a botot, ha belengetnek neki egy szelet párizsit. Pökhendiek és ostobák. Ezért nem is aggódom, le fogod őket darálni idővel. De Srődinger más. Ő tisztában van az erőviszonyokkal, ezért fél. Óvatos és körültekintő. Persze ettől függetlenül fennhéjázó gazagárnak, sintértelepi sufniszökevénynek tart, akit el kell takarítani a tőkések útjából, szóval kompromisszumban vagy paktumban ne reménykedj, hacsak nem tudod megzsarolni a tagot valamivel. Fogalmam sincs, kinek dolgozhat, fogalmam sincs, mit akar, de ne téveszd szem elől. Aki képes lepaktálni a törpével, annak nem okoz lelkifurdalást lapáttal agyoncsapni egy kutyát.
Bruno arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Kicsit aggódtam, hogy olyan jelzős szerkezeteket fog használni, ami után újra kell éleszteni a jogi képviselőnket.
- Mondd, Bruno, ki a franc ez a Müllerné VALÓJÁBAN? - kérdezte aztán Miguel. Bruno szeme elkerekedett.
- Az ex-takarítónőnk, hiszen tudod. Pár hónapja tűnt el. Tudjuk, hogy Roswellből küldték, de nem volt sem összekötő, sem mozgalmár. Legfeljebb egysejtű kartelfutár vagy programozott dezinformátor.
- Nem hinném. Minden volt ő, csak nem egysejtű. Ez a Srődinger pofa ugyanis szinte kizárólag erről a nyanyáról kérdezett. Hogy hol van, kinek dolgozik most, és milyen infókat adott át. Csak emiatt csengette ki értem a zsét a Keverékellenes Ligánál. Őszintén szólva egy kicsit beszartam, szóval megmondom a frankót, simán elcsicseregtem volna neki mindent a te takarítónődről, már ha ugyan tudtam volna, hogy mégis mit mondjak. De azt hitte, csak makacskodom, úgyhogy elküldött a törpéhez a demoralizálóba. - Miguel rágyújtott. Alighanem vonogatta volna a vállát, ha lett volna neki. - Ez van, apóstesókám, a fejünkre nőtt ez a sok szar. Akármekkora legyen is az üzlet, mi itt csak földszintes gladiátorok vagyunk – mondta. - A szomorú helyzet az, hogy akik odafönt a páholyban hortyognak és köpködik a szotyolát, egymás fecsegésétől nem hallják az elegáns és vértelen formagyakorlatok hangját, csak a gőzölgő trancsírozás éri el az ingerküszöbüket. Ezért hát tele van a Fény törvényesített vérontással, és tele van a Sötétség erőszakkal. A gladiátorok békét keresnek, de hiába. Így volt ez mindig is, mi vagyunk a világ járulékos veszteségei. És ahol a járulékos veszteség eléri a 99%-ot, ott időszerű lenne egy spontán paradigmaváltás.
Bruno homloka elsötétült. De lehet, hogy csak a cipőpaszta tette.
- Van valami, amit nem mondtam el nektek a demoralizálóról – mondta töprengve. - Miután téged visszaküldtelek, Miguel, a transzformátorban beleestem egy féreglyukba. Tele van velük az irodalom, amióta elszaporodtak a könyvmolyok. Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg, mármint kifejezetten mozgalmi szempontból. Leírva persze semmi nincsen, elvégre a hősök sem teljesen hülyék. A fülembe jutott például, hogy az a Bellerophon gyerek elkezdett kínos kérdéseket feltenni, miután megérkezett az Olümposzra és látta az arisztokrata szájtépést. Athéné ilyenkor sziszegett, hogy fogd be, az istenit, mert úgy jársz, mint a sánta kovács, aki addig jártatta a pofáját a feudalisztikus társadalom kritikájáról, amíg el nem vitte az ávéhá, és tízezer évig pakolta a csehszlovák gumitéglát a sufniban, a többit meg ugye tudjuk, szarkenés, brazil sorozat. Azóta statáriumot hirdettek mindenkire, aki a szocializmus kísértetével mételyezi az Olümposzt, felhúztak egy rohadt nagy falat, és annyika, azóta bizony csak mélységes kuss van, meg hogy vesszen a mocsokban fogant, fogcsikorgató földalattiság, még Hádész se mer a földszintnél lejjebb menni a lifttel, főleg azután, hogy az a szarházi Zeusz még a saját feleségét is majdnem kicsinálta, de végülis miért várnánk kultúrmanírokat egy ilyen baromtól, akit egy kecske nevelt föl. Szóval az a tökkelütött Bellerophon addig kérdezősködött, míg egyszercsak betessékelték egy virágmintás gyaloghintóba, a repülő lovacskát tessék csak itthagyni, és legközelebb már csak az elmegyogyón látták a fickót az elfekvőben. Az embereket a legfurcsább pillanatokban tudja elragadni a politikai indíttatású váratlanság. Szóval mikor mindezeket elmesélte nekem egy kiöregedett könyvmoly, úgy döntöttem, hogy ha már a lelkem egy darabjának itt sikerült landolnia, legalább megnézem magamnak azt a sánta kovácsot, akit Athéné említett, hátha tud valamit, meg egyébként látatlanban is szimpatikus volt a csávó. Mit ne mondjak, kábé le kellett mennem a térképről, majdnem eltévedtem, aztán útba igazított egy Milton nevű zöldséges, aki valami paradicsomot keresett. Végül megtaláltam a fickót a Kusza Lábjegyzetek Erdejében, épp fahéjas csirkeszalonnát sütött egy felaprított állambiztonsági hivatalnok tüzénél, én meg leültem ott a keselyűk mellett, csak úgy kvázi véletlenül, mint ahogy az átlag agarak szoktak szalonnasütési körülmények között. Elbeszélgettünk Adam Smithről, az agrárollóról, meg hogy milyen szarul van megírva az Akasztottak lázadása. Amikor csak úgy mellékesen szóba hoztam Müllernét, a fickó aszonta, hallott róla, mert a szomszédban van valami ufóészlelős könyv, amiben hosszasan írnak Roswellről, és az asztronauták szabadnapokon átjárnak hozzájuk agilityzni. Ők mondták, hogy Müllerné most újra Roswellben takarítja a büfét meg a ruhatárat a Szentséges Szűz siratókápolnában. Többet sajnos nem sikerült megtudnom, mert abban a pillanatban Laika felgyújtotta a lovat, én meg visszateleportálódtam ide. Mindegy, annyi biztos, hogy meg kell találnunk Müllernét, mielőbb. Akármiben mesterkednek ezek az olümposzi csökevények, meg az a szarházi Hektór, és bármennyire is azt hiszik, hogy ők majd kedélyesen áttekernek a butikkapitalizmuson a tuningolt szobabiciklijükkel, ez a guccsiba öltözött pökhendiség nem állhat ellen a végtelenségig a modern társadalmi felelősségvállalás dicsfényben úszó úthengerének!
A konzervgyár depójának falán rendíthetetlenül penészedett tovább a vakolat. El kell jutnunk a Szentséges Szűz siratókápolnába. Ez pedig azt jelenti, hogy fel kell hívnom a Felsőbb Kapcsolatomat.